Ed Miliband Labour-aktivisták előtt tartott manchesteri beszédével hivatalosan megnyitotta pártja választási kampányát. Nagy-Britanniában május 7-én tartják a parlamenti választásokat. Miliband a rendezvényen kijelentette: hárommillió brit munkahely függ az EU-val folytatott kereskedelemtől. Hozzátette: David Cameron konzervatív párti miniszterelnök – aki népszavazást tervez a brit EU-tagság sorsáról – hagyta, hogy pártja „elkezdjen sodródni az EU kijárati ajtaja felé”, és ezzel „kockázatos, felelőtlen játszmába” kezdett.
Cameron két éve jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad az idei parlamenti választások után, Nagy-Britanniában legkésőbb 2017-ben népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel. A tervezett tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna, és a brit választók e tárgyalások eredménye alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.
A brit kormányfő legutóbb éppen Miliband hétfői kampánynyitó beszéde előtt egy nappal, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában szólt részletesen erről, kijelentve: annak örülne igazán, ha a referendumot a 2017 végére kijelölt határidőnél korábbi időpontban meg lehetne rendezni. Cameron szerint ez akkor lenne lehetséges, ha hamarabb lezárulnak az Európai Bizottsággal a brit-EU viszony átalakításáról London által igényelt tárgyalások.
A hétfői brit lapok egybehangzó értelmezése szerint a brit kormányfő az EU-tagságról szóló népszavazás előre hozatalának lehetőségére tett utalással igyekszik maradásra bírni a Konzervatív Párt azon szavazóit, akik késztetést éreznek arra, hogy átálljanak az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjához (UKIP). A UKIP elsődleges politikai programja Nagy-Britannia kilépése az EU-ból és az uniós állampolgárok szabad munkavállalásának megszüntetése. A párt májusban megnyerte a brit európai parlamenti választásokat, nemrégiben pedig két időközi választáson is győzelmet aratott, megszerezve első két képviselői mandátumát a brit parlamentben.